Méteres zöldbab

A méteres zöldbab a zöldbab egy fajtája. A zöldbab Mexikó és Peru területéről származó – eredetileg magasra megnövő indás – növény, melyet az indiánok már évezredek óta ismernek és termesztenek.  Azonban az Afrikai eredetű lóbabot már a görögök és a rómaiak is ismerték és termesztették. Ennek ellenére hazánkban csak a XVI. század körül vált ismertté.

Azóta azonban a karóbab termesztésétől eljutottunk egészen a nagyüzemi bokorbab termesztésig. Korábban a kiskertek ismert növénye volt, melyet szőlősorok, kukorica sorok közé vetettek, így oldva meg a támaszték gondját. A bab indái ugyanis a szőlőre, kukorica szárára tudtak felkapaszkodni. Nem volt szükség támaszték kialakítására.

A zöldbab nagyüzemi termesztésével lehetővé vált, hogy a zöldbab nemcsak szezonban, hanem egész évben elérhető. Befőzését és fagyasztását otthon, házilag is el tudjuk végezni, ha nagyobb mennyiség áll rendelkezésünkre ebből az egészséges, vitamindús zöldségből.  

Méteres zöldbab jellemzői

A méteres zöldbab erőteljes növekedésű, mely emiatt csak támrendszert igényel. A zöldbab karózása már a zöldbab vetése előtt el kell, hogy készüljön, hiszen ennek megfelelően kell a magokat is elhelyezni. A kikelt növény indái pedig már az elkészített támasztékra tudnak felkapaszkodni növekedés közben. Érdemes magas – akár 2,5 méter – támasztékot biztosítani számára, mivel a termése is meglehetősen nagyra nő. Hiszem, mint a neve is utal rá, akár méteres magasságot is elérhetnek a kifejlett hüvelyek. Igazán látványosak.

Érdemes a földjét mulccsal takarni – vagy sütőtököt telepíteni köré, melynek a levelei óvják a talajt a túlzott felmelegedéstől, kiszáradástól. A méteres zöldbab vízigénye nem kevés, érdemes a rendszeres öntözéséről gondoskodni, kiváltképp a nagy melegben, szárazságban.

Sekélyen növő gyökerei miatt a kapálását is csak sekélyen érdemes végezni, hogy elkerüljük a gyökerek megsértését. A mulcs ebben is segítségünkre lehet.

Méteres zöldbabok fajtái

A legismertebb az Un Metro, mely nagyon hosszú, vékony sötétzöld hüvelyeket fejleszt. A kifejlett, megérett bab fekete szemű magokat tartalmaz. A méteres – akárcsak a többi zöldbab – fajtái a kertészeti áruházak, mezőgazdasági boltok kínálatában érhető el. De napjainkban az interneten keresztül is számos helyen elérhetünk vetőmagokat. Azonban érdemes arra figyelni, hogy megbízható helyről származó magokat vessük.  

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vetem%C3%A9nybab

Vissza a kategória cikkeihez