Tartalomjegyzék
A fagyasztott zöldbab remek alapanyaga számos egyszerűen elkészíthető, remek ételnek. A zöldbab szezon nem tart egész évben, hiszen friss zöldbabot csak június és augusztus között kapunk a piacok, bevásárlóközpontok friss zöldségei között. Azonban mivel remekül befőzhető és le is fagyasztható, ilyen formában egész évben elérhető. Bár érdemes minél többet fogyasztani belőle frissen a szezonban, illetve, ha lehetőségünk van rá, magunk főzzük vagy fagyasszuk le a frissen vásárolt zsenge zöldséget. Időigényesebb, de biztosan azt kapjuk, amit beletettünk.
Az utóbbi években egyébként is reneszánszát élik a befőzések, legyen akár szilvalekvár vagy csemege uborka. Egyre többeknek fontos, hogy a saját maga által termelt – vagy szedd magad akcióban megszedett – friss, érett zöldségekből, gyümölcsökből tegyen el a család számára télire. Emiatt is érdemes tudni, hogy mikor minek van az érési ideje, mert akkor sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá a termékekhez, főleg, ha közvetlenül a termelők által tudunk vásárolni.
Fagyasztott zöldbab
A zöldbab fagyasztása az egyik legegyszerűbb eltevése télire ennek a nagyon egészséges zöldségnek. Fagyasztva a vitamin tartalma is megmarad. Ráadásul ki lehet porciózni a későbbi felhasználásnak megfelelő mennyiségben, így már előre is dolgozunk magunknak. Attól függően, hogy mit készítünk majd belőle vághatjuk hosszabb, vagy rövidebb darabokra, vagy hagyhatjuk meg egészben. Ha a fagyasztónk kapacitása engedi, mindenképpen érdemes eltenni belőle.
Figyeljünk arra, hogy mindig csak friss zöldséget vásároljunk. A zöldbab (de a spárga esetében is) ez különösen igaz, ha szottyadt vagy barnás foltok vannak rajta, akkor már ne vásároljuk meg. Ugyanis a nedvességet vesztett zöldség már szálkás, fás, amit nem tudunk jól elkészíteni.
Fagyasztott zöldbabok felhasználása, elkészítése
A fagyasztott zöldbabot közvetlenül a felhasználás előtt vegyük ki a fagyasztóból. Nem szabad felengedni, hanem egy gyors vizes öblítést követően még fagyottan kell felhasználni. Elkészítése megegyezik a friss zöldbab elkészítésével. Rendkívül sokoldalúan felhasználható, hiszen készülhet belőle leves, főzelék, grillezett, rántott változat, vagy a népszerű – rendkívül sokféleképpen variálható – rakott zöldbab egyaránt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vetem%C3%A9nybab
Vissza a kategória cikkeihez